Az alábbi cikk hasonló tartalommal az Azonnali.hu-n is megjelent.
"Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."
„A becsült többlet halálesetek száma Budapesten 1400 és 1660 között alakult”
Az első mondat az Alaptörvény XXI cikkének első bekezdése, a második a kormány 2017-es PM10 beszámolójában szerepel a budapesti PM2.5 szálló por szennyezéssel összefüggésben. Jogi végzettség nélkül is elég szembetűnő az ellentmondás a két mondat között, ami elég erősen felveti az alaptörvény-ellenesség gyanúját. Mégis miért van ez így?
Egészséges környezet vs halálos határértékek
Levegővédelem szempontjából a leginkább iránymutató jogszabály a Levegővédelmi Kormányrendelet (306/2010-es), amely meglepően szigorúan áll hozzá a levegővédelemhez: a 4. §-a egész konkrétan megtiltja levegőnek a határértéket meghaladó mértékű szennyezését. Ez alapján azt gondolná az ember, hogy az a baj, hogy senki nem tartja be ezt a jogszabályt. De nem ez a fő probléma, hanem az, hogy az éves határérték (PM10 esetében 40 μg/m3 a PM2.5-re nincs határérték, de a PM2.5 koncentrációja kb. a PM10 koncentráció 60-70%-a) olyan magas, melyeket még az 1500 ember halálát okozó budapesti légszennyezettség se ér el. A napi határérték pedig 50 μg/m3, ami évente legfeljebb 35-ször léphető túl. (Bár ezeket a határértékeket az EU írja elő a 2008/50/EC irányelvben, Magyarország megállapíthatna szigorúbb határértékeket, mint ahogy pl. Svédország is teszi.) Továbbá szmoghelyzet esetén még magasabbak a határértékek, a tájékoztatási fokozat 75 μg/m3, a riasztási fokozat 100 μg/m3 PM10 koncentráció esetén lép érvénybe. Mégis hogyan egyeztethetők össze az évi több ezer ember halálával összefüggésbe hozható levegőminőségi határértékek az egészséges környezet biztosításának követelményével? És hogyan egyeztethető össze a nap határérték évi 35 alkalommal történő átlépése, illetve a szmogriadóhoz kapcsolódó 75 és 100 μg/m3 határértékek a fenti 4. §-sal, mely értelmében 50 μg/m3 légszennyezettségi szint fölött tilos a levegő szennyezése?
Kormányrendelet vs szmogriadó rendelet
Azt lehetne gondolni, hogy ha már ilyen magasak a határértékek, akkor a döntéshozók legalább azt igyekeznek betartani. Hát nem. A Levegővédelmi Kormányrendeletnek talán a leginkább ismert hatása, hogy előírja, hogy a veszélyhelyzet elkerüléséhez olyan füstköd-riadó tervet kell készíteni, melynek legfontosabb részei a (1) szmoghelyzet megelőzésére irányuló intézkedések, (2) a tájékoztatási fokozat estén alkalmazandó intézkedések, és (3) a riasztási fokozat esetén alkalmazandó intézkedések. A Fővárosi Önkormányzat a Szmogriadó Rendeletben (69/2008) próbál eleget tenni ezeknek a feladatoknak, de nem sok sikerrel. Megelőző intézkedésként egyedül az avar égetését tiltja, ami nyilvánvalóan alkalmatlan a téli szmoghelyzetek megelőzésére, hiszen télen senki se éget szétázott avart. Ősszel még talán lehetne némi hatása, ha az önkormányzat igyekezne megismertetni a tiltást a budapestiekkel (ki látott már ezzel kapcsolatos óriásplakátot, vagy egyéb hirdetést az elmúlt években?), ill. ellenőrizné a tiltás betartását (mennyi eljárás indult a tiltás megsértése miatt?). Ezek hiányában nem csoda, hogy ősszel továbbra is gyakori látvány az avarégetés a budapesti zöldövezetekben (nem kizárt, hogy ez is hozzájárult a múlt októberi kedvezőtlen légszennyezési értékekhez).
A tájékoztatási fokozat intézkedései semmiféle kötelező korlátozást nem tartalmaznak, csupán felkérésre adnak lehetőséget: a főpolgármester felkérheti a kerületi jegyzőket, hogy fokozottan ellenőrizzék az amúgy is tilos avarégetést, illetve felkérheti a különböző kibocsátókat (köztük az autóhasználókat), hogy önkéntesen korlátozzák a kibocsátásukat. A riasztási fokozatban sincsenek kötelező intézkedések, de a főpolgármester kitilthatja az átlagosnál szennyezőbb autókat (ezt általában meg is teszi, de előfordul, hogy csak részlegesen), illetve megint csak felkérést adhat ki számos légszennyező tevékenység korlátozására. A 2017-es szmoghelyzet idején láthattuk, hogy ezek az intézkedések mennyire hatásosak (a riasztású fokozatú szmoghelyzet öt napig fennállt).
Jogi környezetvédelem csökkentésének tilalma vs többszörös rendeletgyengítés
A szmogriadó rendelet nem mindig volt ilyen gyenge. Eredetileg pl. a rendelet megelőző intézkedésként kitiltotta a legszennyezőbb gépjárműveket a tágan értelmezett belvárosból október 20. és március 8. között. Ez a feltehetően valóban hatékony előírásnak viszont nem sokkal az első tiltási időszak kikerült a rendeletből. Továbbá eredetileg a nagyobb fővárosi kibocsátóknak évenként aktualizált szmoghelyzeti felkészülési tervet kellett volna készítenie szintén megelőzési céllal. Ez is eltűnt a rendeletből. Végül míg korábban a rendelet kötelezte a főpolgármestert az intézkedések meghozatalára, ma már a főpolgármesterre bízza, hogy milyen intézkedéseket hoz. Ezek a módosítások önmagukban felvetik az alkotmányellenesség gyanúját, mivel ahogy azt az Alkotmánybíróság több alkalommal megállapította, hogy a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintje nem csökkenthető.
Nyilvánvaló tehát, hogy a magas határérték, és különösen a szmogriadó rendelet meglehetősen ellentmondanak az Alaptörvényben rögzített egészséges környezethez való jognak. Illetve utóbbi sorozatos gyengítése is gyanúsan alkotmánysértő. Miért nem történik akkor semmi?
Minek van Alkotmánybíróság, ha elérhetetlen?
Jogi szempontból a történet kulcsszereplője az Alkotmánybíróság, amely megállapíthatná az alaptörvényellenes szabályozását, és előírhatná a megfelelő szabályozás kialakítását. Az Alkotmánybíróság viszont csak "megrendelésre" dolgozik, azaz csak akkor vizsgálja meg egy jogszabály alkotmányosságát, ha arra felkérést kap pl. az ombudsmantól, vagy a bírótól.
Az ombudsmani út könnyűnek tűnt, mert az ombudsmanhoz bárki bármikor fordulhat. De az ombudsmani hivatal korábbi megregulázása fényében azt hiszem, nem keltek meglepetést azzal, hogy ombudsman a Szmogriadó Rendelet ügyében nem kíván az Alkotmánybírósághoz fordulni, mert, mint írja, "csak azt vizsgálhatom, hogy a szmogriadó rendelet egyáltalán elkészült-e, valamint azt, hogy egyes rendelkezései sértik-e az Alaptörvény valamelyik cikkét". Vagyis ha a Szmogriadó rendeletben az állna, hogy szmoghelyzet esetén a város áldozzon fel egy bikát, az ombudsmannak azzal se lenne semmi problémája. Ez a meglehetősen korlátozott ombudsmani jogkör értelmezés gúnyt űz az ombudsman széles körben elfogadott szerepéből, mely szerint az ombudsman legfőbb feladata a közérdek képviselése és a rossz kormányzás kivizsgálása. De az ombudsman önmagának is ellentmond, hiszen például amikor úgy gondolta, hogy az erdőtörvény módosítása csökkenti a környezetvédelem szintjét, akkor nem okozott problémát neki, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon.
A bírósági út már nehezebb falat volt, mert ahhoz be kellett perelni a Fővárosi Közgyűlést egy olyan ügyben, melyben a döntéshez elengedhetetlen az, hogy a bíró az Alkotmánybírósághoz forduljon. Két pert indítottam, egy kártérítési és egy személyiségi jogit. A kártérítési perben úgy érveltem, hogy mivel a szmoghelyzet idején nem tudtam a gyermekemet kerékpáron szállítani az egészsége veszélyeztetése nélkül, kénytelen voltam igénybe venni a BKV-t 1,050 Ft-ért. A perben azt kértem, hogy a Fővárosi Közgyűlés fizesse ki nekem ezt a költséget. Bár a bíró kimondta, hogy a kártérítés lehetséges lenne, ha az Alkotmánybíróság megállapítaná a szabályozás alaptörvény-ellenességét, mégse tartotta szükségesnek, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon, mivel nem észlelt alaptörvény-ellenességet - azaz nem gondolta úgy, hogy évi 1500 ember halála alaptörvényességi aggályokat vethetne fel. Ezzel lényegében elvégezte az Alkotmánybíróság munkáját. A személyiségi perben pedig úgy érveltem, hogy a szmoghelyzet miatt az egészségünk veszélyeztetése nélkül a kislányommal nem tudtunk olyan szabadtéri tevékenységet végezni, amiket normál időben nagy örömmel végzünk (pl. korcsolyázás, hógolyózás, kutyasétáltatás, stb.). Ebben az ügyben a bíró azt gondolta, hogy a szabadidő egészséges környezetben való eltöltése nem személyiségi jog, ezután pedig nem kellett az Alkotmánybírósághoz fordulnia. Nem mellesleg a bíró szerint már csak azért sincs semmi látnivaló itt, mert a rossz levegő nem akadályozott meg minket abban, hogy a szabadidőnket egymás társaságában töltsük, illetve mert ilyen eset előfordulhat akár senkire sem hárítható körülmények (pl. vihar, ónos eső, stb.) esetén is.
Mi ebből a tanulság? Adva van egy alaptörvényi rendelkezés, miszerint mindenkinek joga van az egészséges környezethez. Erre a jogra magasról tesz a kormányzat, és különösen a Fővárosi Közgyűlés, ami nemcsak hogy elégtelen szabályokat alkot, de még folyamatosan gyengíti is azokat, és nem sok mindent tesz a betartatásukért. Ennek hatására kialakul az a helyzet, hogy a budapestiek egészséges környezethez való joga annyira nem érvényesül, hogy évente ezrek esnek áldozatul a PM2.5 szennyezésnek. Jogi szempontból elvileg az Alkotmánybíróság léphetne közbe, de ők csak bizonyos intézmények felhívására tehetik ezt. Ezek az intézmények viszont vonakodnak az Alkotmánybírósághoz fordulni vagy arra hivatkozva, hogy nem észlelnek alaptörvény-ellenességet, vagy arra, hogy a jogszabályok, ill. a jogértelmezésük alapján nincs meg hozzá a jogkörük. Így az ügynek esélye sincs eljutni az Alkotmánybíróságra. Marad tehát az évente kb. 1500 budapesti életét követelő állapot, melynek alkotmányosságát még megkérdőjelezni sem tudja vagy meri egyik illetékes intézmény se.
